Fiatalabb koromban úgy gondoltam, mint sokan mások, hogy engem nem érhet semmi baj ,- velem nem történhet semmi. A tragédiák mindig másokkal esnek meg.
Nos, ez bejött, mert valóban sem baleset, sem semmilyen tragédia nem történt velem.
A megfázáson kívül soha semmilyen bajom nem volt, míg egyszer csak elkezdődött a betegeskedés korszaka. Magam sem akartam elhinni, de egymás után jöttek a betegségek, amelyek már nem múltak el néhány szem aspirintól.
A legnehezebb dolog volt agyban elfogadni, hogy ez már így marad ,így lesz ezentúl mindig, s együtt kell élni vele.
Ekkor azt mondtam, hogy én már úgysem érem meg a nyugdíj korhatárt. A lehetőségekhez képest igyekeztem jól élni a mindennapokat,- nem törődtem a jövővel,- hisz azt én úgysem érem meg.
Most pedig 52 éves lettem és eszembe jutott, hogy talán mégiscsak megérem a nyugdíjat. ... Azt kérdezi, hogy milyen nyugdíjról beszélek? ...hogy lesz e egyáltalán nyugdíj? Nos , jó kérdés!
Épp ez az ok , amiért e sorokat írom.
ÉN NEM KONCENTRÁLTAM AZ IDŐS KORRA,- NEM GONDOSKODTAM EDDIG MAGAMRÓL,- ÉS ÖN???
Intenzív tanulásba kezdtem , s szívesen megosztom tudásom másokkal, azért, hogy NE járjon úgy , ahogyan én,- biztosítás és megtakarítások nélkül várja az öregkort.
Tudja Ön, hogy mi a legrosszabb az életben?
A szegnység? A betegség?
Nem!
Szegényen és betegen megöregedni.
